Bevallom, ugyanolyan kíváncsisággal és izgalommal vártam az óvodai egészséghét egyik programpontjaként meghívott Teddy Doktorokat, mint a gyerekek. Többször hallottam, olvastam Róluk, de munka közben még sosem láttam Őket.
A Teddy Maci Kórház svéd kezdeményezésre indult, mára már nemzetközinek mondható a működésük, 33 országban dolgoznak Teddy Doktor Bácsik és Doktor Nénik, akik nem mások, mint lelkes önkéntes orvostanhallgatók. A program lényege, hogy eloszlassa a gyermekek félelmét a fehér köpenytől, az ártalmatlan orvosi eszközöktől (pl. vérnyomásmérő) és segítse kiépíteni az orvos és a gyermek közötti bizalmat.
Az aktív kórházi osztály
A Teddy Orvosok iskoláról vagy óvodáról-óvodára járva iskolai, osztályokat, óvodai csoportokat látogatnak meg. Akárcsak az igazi orvosok ők is fehér köpenyt viselnek és fonendoszkóp van a nyakukban. Az óvodai csoportszobákat egykettőre Teddy Kórházzá alakítják, ahová a betegek egy része az általuk hozott macikból kerülnek be. Megjegyezem, ezek a macik a súlyosabb esetek, akiken műtéteket kell végrehajtani. A macik mellkasa és pocakja feltárható, láthatók bennük a bordák és belső szervek – természetesen minden textilből. A belső szerveket szemlélve, megvilágosodhatnak a nagycsoportosok: „a máj nemcsak egy étel, hanem az egyik méregtelenítő szervünk is.”
Műtét közben
A Teddy Maci Kórház járóbetegei az ovisok által behozott plüssállatokból tevődnek össze, hogy melyik állatnak mi a baja, azt természetesen a vele kórházba érkező óvodás Gazdája tudja, és meséli el az ügyeletes Teddy Doktornak – milyen egyszerű is ilyen körülmények között a felelősségre nevelés! Van olyan maci, akinek torokgyulladása van, létezik olyan kukac, akinek eltörött a farka. A gyógyításban nemcsak az orvosok segítenek, hanem az Ovisok is: köpenyt és védőszemüveget húznak, fecskendőt ragadnak. Maguk is megtapasztalhatják a gyógyítás jótékony hatásait.
A Teddy Kórházból kijövet azon gondolkodtam, vajon a mostani Ovisokból majd 15-20 év múlva kik lesznek doktorok vagy más egészségügyi szakemberek, hiszen a programnak ez is célja, az egészségügy, orvostudomány iránt fogékony és érdeklődő gyermekek lelkesedésének megőrzése.
A Miske Óvoda Teddy Doktorai
Ezúton szeretném még egyszer megköszönni a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének gyermek-egészségnevelési elnökhelyettesnek Orova Fanninak a szervezést, Tótok Fanninak és Csapatának pedig, hogy megalapították a Miske Óvodában is a Teddy Kórházat.